Workshopok a humánus orvoslásról.

Bővebb információk a workshop menüpontban.

FacebookTwitterGoogle BookmarksLinkedin

Miért nehezítik meg a koraszülöttek életét?

Sajnos Kristóffal, aki a 32. hétre, 1850 grammal született 1992-ben, nem volt lehetőségünk a kenguruzásra, sőt, még a szoptatás lehetőségéért is nagyon meg kellett küzdeni. Azóta is felfoghatatlan számomra, miért nehezítik meg ennyire a legtöbb kórházban a mai napig is a koraszülő anyák és koraszülött kisbabák életét - teljesen értelmetlenül. A koraszülött babának éppen annyira szüksége van az édesanyjára és az ő tejére, mint bárki másnak, sőt, még inkább!

A fejéshez sem kaptam segítséget, de éppen a La Leche Liga könyve, A szoptatás női művészete segített abban, hogy mégis próbálkozzam, sőt, bízni is merjek a sikerben. Ebben olvastam egy olyan történetet, amely Kristóféhoz nagyon hasonló volt, és sok nehézség után kizárólagos szoptatással végződött. A mai napig is hálás vagyok ezért a reménysugárért, amely azt üzente nekem abban a kétségbeesett helyzetben, hogy mással is előfordult már szinte ugyanez, mégis sikerült a szoptatás. Az ott olvasottak alapján jártam el én is: mindig fejtem, amikor a többi babát szopni vitték, és igyekeztem jelentős túlkínálatot felépíteni, ami olyan jól sikerült, hogy hónapokig az anyatejgyűjtőbe is jócskán jutott a tejemből. Amikor a születése után több, mint egy hónappal először próbálhattunk szopni, Kristóf, aki akkor 1,9 kiló volt, azonnal 60 grammot szopott, mégpedig folyamatosan, tíz perc leforgása alatt. Ezen csak álmélkodtam, és teljesen odavoltam a boldogságtól, hogy milyen okos, ügyes pici fiam van. Kéttenyérnyi kis apróság, mégis ott bujkál a mosoly a szája szegletében (én legalábbis így láttam), és úgy szopik, mintha mindig is ezt tette volna. Azért, hogy naponta háromszor beengedjenek szoptatni hozzá, egész nap a folyosón ültem. Ez elég kemény megpróbáltatás volt egy gyulladt, újra és újra szétnyíló császárheggel a hasamon, és azzal a plusz feladattal, hogy közben rendszeresen fejjek is.  Nem csodálkozom, hogy az akkor ott ápolt babák közül jószerével ő volt az egyetlen, aki csak anyatejet kapott és hazatérve kizárólag szophatott. De túléltük valahogy. Érdekes megfigyelésem volt, hogy hazatérve tapasztalhattam Kristófon a hosszú kórházi ápolás hatását: csöndes, kicsit túl nyugodt baba volt, nem volt kézbe kívánkozó, szigorúan háromóránként jelentkezett szopni, és csak addig szopott, amíg jól nem lakott. Nem tudom, mennyit sírhatott szegény hiába, elhagyatottan az ágyacskájában, mire leszokott arról, hogy sírással vagy bárhogy máshogy jelezze: ő is a világon van. Azóta minden hozzám forduló anyának azt javaslom, ne hagyja magát hazaküldeni a gyereke mellől, és hordozza minél többet a kisbabáját.

 

 

 

 

Támogatóink: