Workshopok a humánus orvoslásról.

Bővebb információk a workshop menüpontban.

FacebookTwitterGoogle BookmarksLinkedin

Véletlenül derült ki, hogy intenzívre szállítják

 A H1N1 zárlat idején szültem. Ambuláns szülésre készültünk egy kórházban, ami arról híres, hogy a szülő nő és az újszülött igényeit valóban figyelembe veszik.
Aznap éjjel sok szülés volt, át kellett adnom a szülőszobát, így a babámmal való ismerkedés és az első szoptatás elmaradt. Ígéretet kaptam, hogy egy gyors vizsgálat után a gyerekágyas osztályon megkapom a kisfiam. Nem sejtettem, hogy bármi baj lehet, így hideg zuhanyként ért, amikor vérvételre jöttek hozzám – a gyerekem nélkül. Még jó, hogy rákérdeztem, és mellékesen kiderült, hogy a kisbabámat intenzív osztályra szállítják hamarosan.
A gyerekorvos nem engedte, hogy mellre tegyem, magamhoz öleljem, pedig annyira hittem abban, hogy egy ölelés jó hatással lehet az egyébként sem súlyos állapotára.

Egyetlen pozitív élményem ebben a két órában az volt, hogy a koraszülött mentő orvosai megértőek voltak velem, megengedték, hogy végignézzem a kisfiamon végrehajtott beavatkozások és vizsgálatok sorozatát, sőt, még kommentálták is a történéseket.

Ezután következett az a bizonyos hat nap rémálom, amit az egész család megszenvedett.
A klinikára nem engedtek be (csak a portáig), kegyetlenek, kimértek voltak velünk. Senkit nem érdekelt, hogy szülés után pár órával másfél órát álltam a zárt ajtó előtt.
Az első látogatás alkalmával még biztos voltam benne, hogy hamarosan együtt lehetek a babámmal. Amikor az ügyeletes orvos meghallotta, hogy ki után érdeklődöm, ideges lett, és kikérte magának, hogy elismételje, amit a férjemnek már elmondott egyszer. Másnap a kezelőorvossal sikerült beszélnünk, de a zárlatra hivatkozva mereven elzárkózott még attól is, hogy a folyosóra beengedjen.
Elkezdtem fejni, legalább az anyatejet beadhattam a portán (bár nem tudom mi lett a sorsa). Közben ígéretet kaptunk, hogy az osztályvezető főorvosnál engedélyt próbál szerezni a belépésre a kezelőorvosunk. Mindig a következő napot vagy napszakot jelölte meg a beszélgetésre, így nyert magának négy napot. Ekkor már tudtuk, hogy nem kér ő engedélyt senkitől.
Nagyon kiborultam és a jogaimat soroltam, meg a gyerekeim jogait. Ekkor ígéretet kaptam, hogy átteszik a babámat a csecsemőosztályra, mert ott látogatható. Nem történt meg másnapra, zokogtam, könyörögtem. Erre az orvos bevallotta, hogy egy szülőpárt beengedtek az elmúlt napokban. Az ő babájuk meg fog halni – ezért. Javasolta, hogy örüljek, hogy engem nem engednek be, mert az rosszat jelentene. Különben is, nem kellene folyton beutaznunk, van otthon két nagyobb gyerek, legyek inkább velük!
Közben a portán indexet lobogtató orvostanhallgató bemehetett, mert a féléves jegyet be kell íratni.
A hatodik napon közölték, hogy ha ennyire nehéz nekünk a gyerek nélkül, akkor haza is vihetjük.
A zárójelentés és az orvos elmondása alapján jól kivizsgálták a kisfiunkat, minden lelet negatív.
Nagyon sajnálom, hogy így történt, de azt gondolom, tanultunk belőle. Nem szabad hinni a szóbeli ígéreteknek, nem kell udvariasság és türelem oltárán saját gyerekemet feláldozni. Szülői kompetenciánkat nem szabad megkérdőjeleznünk még akkor sem, ha „főorvos úr” és „igazgató úr” méltóságjelekkel riogatnak.

 

 

 

 

Támogatóink: