Workshopok a humánus orvoslásról.

Bővebb információk a workshop menüpontban.

FacebookTwitterGoogle BookmarksLinkedin

Biztos csak "pszichológiából" mondta

 Amikor egy hétfő reggelen teljesen váratlanul, problémamentes várandóságot követően a 34. hét végén elment a magzatvizem, felhívtam a nőgyógyászomat, akihez már nyolc éve jártam rendszeresen. Annyit mondott, hogy menjek be a kórházba, de ő nem jön. Bementem a kórházba, ahol félóra folyosón ácsorgás után kaptam a vajúdószobában egy ágyat, és egy injekciót (tüdőérlelő szteroidot), feltettek CTG-re, megvizsgáltak, és hívtak egy mentőt, ami átvitt egy kórházba, ahol tudják a koraszülöttet fogadni.  
Itt született meg a lányom, természetes úton, 2200 grammal, 51 centisen, 9/10-es APGAR-ral. Csak azért tették a hasamra egy másodpercre, mert édesanyám, aki a szülésen mellettem volt, rájuk kiabált, utána elvitték, és inkubátorba tették. Kb. két óra múlva, amikor engem kerekes székkel betoltak hozzá a PIC-re, annyit mondtak csak, hogy légzési nehézség miatt a garatoxigént CPAP-ra kellett cserélni. Nem engedték, hogy benyúljak hozzá, három percet lehettem mellette, azt mondták másnap reggel 9-re mehetek megint.

Innentől kezdve napi háromszor lehetett látogatni 20 percre. Látogatási időben csak akkor kaptam információt, ha állandóan kérdeztem, a nővérek csak szájhúzva válaszoltak a kérdéseimre, éreztem, hogy zavarom őket, így próbáltam inkább az orvosokat kérdezni, sokszor nekik sem volt türelmük elmondani mi micsoda, mi mit jelent. Soha annyiszor nem kezdtem úgy mondatot, hogy „Bocsánat...” mint akkor, bár nem tudom miért kellett bocsánatot kérnem. A babához nem mindig engedek benyúlni, általában azzal az indokkal, hogy nagyon sokat sírt, ne zaklassam fel megint. Vagy csak a lábát volt szabad simogatni. Vagy felesleges macerálni, mert délelőtt már kétszer adtak neki dormicumot. Amikor megkérdeztem, hogy kenguruzhatok-e vele (a kiírás szerint orvosi engedéllyel heti egyszer kb. félórát lehetett kenguruzni) a főorvos asszony azt mondta, hogy ekkora babának az nem kell. 

A szülészeti osztály védőnője felajánlotta, hogy ha beindul a tej, megmutatja hogyan kell fejni (első baba, nem készültem erre). Este kezdett belövellni, akkor ő nem volt bent, az esti csecsemős nővér közölte, hogy szerinte még nem lövellt be, menjek aludni. Másnap délelőtt 11-kor nekiláttam magam, lesz ami lesz alapon, mert rettenetesen fájt már – eleinte nagyon nehezen ment, de belejöttem.
A PIC-en kérdeztem, hogy a tejet mikor vihetem a babának, akkor kiderült, hogy csak úgy lehet vinni, ha előtte egy másik épületben pasztőrözik. A főorvos asszonnyal való hosszas beszélgetés, egyezkedés, és némi veszekedés utána megegyeztünk, hogy nappal vihetem három óránként, pasztőrözés nélkül, amíg az osztályon fekszem (szülés után három nappal haza akartak küldeni). Erről a másnap dolgozó nővérek nem tudtak semmit, így nem adták oda a tejemet. Az egyik nővér azt mondta, hogy nehogy azt gondoljam, a főorvos asszony ilyet megenged, biztos csak „pszichológiából” mondta, hogy elfoglaljam magam a fejéssel, és azt gondoljam csinálok valamit. Másnap ismét beszéltem a főorvossal, megegyeztünk, hogy a lányom megkaphatja a tejemet, szólt a nővéreknek is, nem volt gond többet. Bár ezek után nem hiszem, hogy a tejemmel bíbelődtek volna, és persze éjszaka nem vihettem (pedig fejni felkeltem három óránként), gondolom akkor tápszert kapott, vagy semmit.
A vizsgálatokról nem beszéltek nekem sose, általában annyit mondtak, hogy jól van, vagy éppen romlott a helyzet, légmellet kapott, és többször volt „légzésleállása”, amiről később kiderült, hogy nem állt le a légzése, „csak” a szaturációja esett, így nem volt olyan helyzet, hogy az agya nem kapott oxigént, de volt pár nap, amikor ebben a hitben hagytak, amikor rákérdeztem (nem orvostól, nővértől). Hat röntgent, több hasi és koponya UH-t csináltak a babának, de egyszer sem mondták, mit néztek, mi volt az eredmény, a zárójelentésből tudtam meg, hogy egyáltalán ilyenek történtek.
Szülés után kilenc nappal foghattam meg először, 10 percre, rá két napra megpróbálhattam szoptatni, odaállt három nővér, az egyik rányomta a mellemre a gyerek fejét, aki éppen aludt, majd közölték, hogy nincs szopóreflexe, sosem fog szopni, hagyjuk. A tejemet cumisüvegből odaadhattam. Erre két nappal megkaphattam a babát a szobában, aki teljesen jól volt már, de további négy napot voltunk még bent, hogy az antibiotikum és gomba elleni szer kúrát be tudják fejezni, bár ez utóbbit nem is tudták megmagyarázni miért kell adni, ha sem bennem, sem a babában nem találtak gombát.
Bár már egy év eltelt, továbbra is csak dühvel és keserüséggel tudok az ott dolgozókra gondolni...

 

 

 

Támogatóink: